Ki ne ismerné a jól ismert képet: felejthetetlen kék vízen színesre festett bárkák ringatóznak teljes nyugalomban. Mindenkinek azonnal beugrik, hogy ez készülhetett máshol, mint Máltán, egy valójában 2 nagyobb és 1 kis szigetből álló szigetcsoporton a Földközi-tenger közepén távol mindentől Európa és Afrika határán.
Talán kevesen tudják, hogy – bár kevés charterhajó található a régióban – itt is lehet hajót bérelni, és a vitorlázók az általuk imádott módon fedezhetik fel a szigeteket. Máltán számolni kell azzal, hogy kicsik a távolságok, inkább a nyaralás, fürdőzés, kulturális élmények szerelmeseinek ajánlott térség.
Kezdjük is a látogatást Valettában, aminek hangulatos utcái, arab hatást idéző fa zárt erkélyei sajátos hangulatot árasztanak. Minden lépésünket ódon köveken tesszük meg, sugárzik belőlük a történelem. Gazdagon díszített templomai az egyház letűnt dicsőségét hirdetik, művészettörténet-kedvelők eredeti Caravaggio festményekben is gyönyörködhetnek.
Valettától kicsit északabbra találjuk Paceville-t, Málta bulinegyedét, ahol a pezsgő éjszakai élet mindenkit magával ragad. A partik szó szerint reggelig tartanak, a szórakozóhelyek egymás tövében állnak, így mindenki megtalálhaja a neki tetsző helyet.
Gyerekeseknek ajánljuk a Málta északi részén megbújó Popeye-village-t, ami az 1980-as Robin Williams főszereplésével készült film itt maradt kulisszáiból kialakított élménypark. Találkozhatunk itt Popeye-jel, ehetünk a filmben is megjelenő étteremben, együtt bulizhatunk Olíviával, mindezt csodálatos színekben pompázó környezetben. A falu előtt elterülő öbölben kis vízi játszótér várja a gyerekeket és a felnőtteket, egész napos kikapcsolódást nyújt kicsiknek és nagyoknak.
Máltának, a főszigetnek a legjobb strandjait a sziget észak-nyugati oldalán találjuk, ilyenek a Golden-Bay, Tuffieha-Bay és Mellieha Bay, ahol aranyló homok, kellemesen hullámzó tenger várja a napozni, pihenni vágyókat. Érdemes megvárni a naplementét ezeken a partokon, a vörös, narancs és lila árnyalatai eddig nem látott festményt alkotnak a vízre és a levegőben. Este sajátos élményt nyújt az is, hogy a part megtelik fiatalokkal, családokkal, akik tábortűz mellett sütögetnek, beszélgetnek egy fárasztó nap után.
A főszigetet elhagyva Gozo felé terül el Cominon, ami Málta leghíresebb strandjáról, a Kék-Lagúnáról híres, ahol páratlan kékséggel veszi körül a tenger az itt fürdőzőket.
Málta másik szigete Gozo kicsit más karakterű, mint a legnagyobb testvére, jóval zöldebb, ezért is járnak ide a máltaiak nyaralni. Fővárosának erődjét semmiképp se hagyjuk ki a látogatásunk alkalmával, annyira átjárja falait a korok lehelete, hogy szinte azt várjuk, mikor bukkan fel egy templomos lovag a sarkon, vágtat el mellettünk sürgős üzenetet hordozva. A szűk sikátorokban barangolva könnyen megeshet, hogy egy-egy kapualjban vagy udvarban idős nénit pillantunk meg, amint épp máltai csipkét készít, barátságosan kiinteget, és behív minket, nézzük meg nyugodtan leheletfinom munkáit, és válogassunk kedvünkre. A sziget északi oldalán található Dwerjában a méltán elhíresült Azúr-ablak, ami egy csodálatos sziklaképződmény. Itt búvárkodási lehetőség is van, mert Málta vizei a világ legtisztábbjai közé tartoznak, ráadásul színpompás élővilága, labirintusszerű barlangjai, háborús hajóroncsai lenyűgözik mind a búvárokat, mind a víz alatti fotósokat.
Ha behajóznád a térséget és felfedeznéd megannyit szépségét, kérj ajánlatot itt.
Vannak Neked is ilyen titkos gyöngyszemeid? Oszd meg velünk és a többi hajóssal – fedezzük fel együtt a Világot!