Navigáció

MALAJZIA- ÉLMÉNYVITORLÁZÁS III.RÉSZ

on 2018. június 20.

Malajziában jártunk nemrég, ahonnan rengeteg élménnyel tértünk haza. Az első két részben már írtunk az utazásról, Kuala Lumpurról, a dzsungel túránkról, az első 3 hajós napunkról. Itt olvashatjátok a folytatást, amiben kiderül hogyan fogtunk sas-t:

Malajzia nem egy turistákkal túlzsúfolt hely, főleg ha a turista hajós és a víz felől érkezik :-)

Kikötésünket követően egy kellemeset lubickoltunk a 32 fokos vízben, majd bebarangoltuk a Four Season Hotel partját és medencéit. Sajnos a spa-ban már nem volt szabad hely, így masszást napoltuk.

Másnap korán reggel „kibociztunk” a partra és nem hiába. A strand mögötti fák alatt 2 étterem is meghúzódott. Egy finomat reggeliztünk, természetesen főtt ételt és friss gyümölcslevet, majd befizettük egy 2 órás Mangroove túrára. (230 RM/hajó). Ha valami megérte, akkor ez a túra nagyon megérte a pénzét. Egy barátságos, angolul jól beszélő hajóvezetőt kaptunk, aki mesélt egy picit a sziget történelméről, és az itt honos állat és növény fajokról. Testközelből voltunk szemtanúi, hogyan halásznak-vadásznak a sziget óriás sas madarai (1,5m a fesztávjuk), hogyan élnek a Mangroove erdő majom kolóniái és milyen az élet a denevér barlangban. A program egy halfarmon ért véget ahol, lehetett ráját simogatni, rákkal fotózkodni, és murénát etetni is. Ezt a programot kötelezően beépítjük a visszatérő túránkba is.

A napunk hátra lévő részében, a férfiak pecáztak és kisebb nagyobb sikerrel, hol halat, hol sas madarat fogtak. És valóban, mert az úszó csalinkra egyszer csak egy sas akadt :-), kb. 15 percünkbe telt mire lementettük őt a csali horgáról és útjára engedtük.

Pulau Timur öblében horgonyoztunk le éjszakára, ahonnan 2 meseszép partot is meglátogattunk mielőtt besötétedett. Nehéz éjszaka várt ránk…28 fok és gyenge légmozgás :-)

A reggeli kávéhoz a delfinek is megjelentek és csapatostul vonultak fel alá a hajónk előtt.

Korán tovább indultunk, egy kis szellő segítségével még vitorlát is bontottunk, de sajnos most is hamar alább hagyott a szél, és motort kellet indítanunk.

Ebédidőben Teluk Sambar partja előtt horgonyoztunk le és ahogy azt eddig is tettük, kibocizásunk után beolvadtunk a West In Hotel vendégei közé és egy remek délutánt töltöttünk el koktélozva, medencézve e remek szálloda területén belül.

Mivel éjszakára sem ígérkezett sok szél és kezdtünk nagyon belefáradni a forró éjszakákba, estére visszakötöttünk a kiindulási kikötőnkbe. Remek döntés volt. Vacsi előtt elmentünk masszázsra a kikötő spa-jába, majd egy halas étteremben költöttük el a vacsoránkat, és a nap zárásaként megcsodáltuk testközelből is a nagy Langkawi Sast.

Utolsó hajózós napunk sem telt el felfedezések nélkül. Tepur északi strandjánál kötöttünk ki először, ahol hófehér csillogó homok és türkiz víz várt bennünket, és csak bennünket, mert rajtuk kívül senki sem volt a parton. „Világbéke” érzés volt :-) De ezt még tudtuk fokozni és utolsó 2 szabd óránkat a világbéke parttal szembeni Rabit beach bárban ütöttük el. Az ibizai feelinget idéző vendéglátó egység egyedül álló Langkawin. Érkezésünk előtt 5 nappal nyitott meg, de mi szép jövőt jósolunk neki. Meseszép üvegfalú medencéje a tengerre néz és a nem minden napi enteriőr mindenkit magával ragadt. Éljenek a nyulak!

A Nyuszi bártól 1 óra hajózásra volt a kikötőnk, és ebben az egy órában sikerült elcsípnünk egy olyan zuhét amikor jobban folyik az égből mint bármely zuhanyból a víz :-), le is zuhanyoztunk, hajat mostunk és felkészültünk a visszatérésre a civilizációba.

A hajóleadás zökkenőmentesen ment, lehet túl gyorsan is, mert mire felocsúdtunk már a taxiban ültünk a reptér fele. A gépen mindenki aludt és próbálta magát felkészíteni utunk utolsó két napjára, ami Kuala Lumpurban várt ránk.

Kuala Lumpurt látni kell, ha már Malajzia jár az ember. 2-3 nap elegendő a nevezetességek felfedezésére, és néhány helyi kincs beszerzésére. Amit nem szabad kihagyni: a Petronals Tornyok, Kínai templom, Indiai templom a Nagy Mecset, A Tornyokkal szembeni Sky Bar, Madár park és 1-2 Pláza ahol mindenféle kincseket lehet fellelni.

Hazautazásunk előtt egy street food showba is belefutottunk, ahol a maláj konyha remekei mind megtalálhatóak voltak, így éhesek sem maradtunk.  Az ebédet követően Grab taxival kiautóztunk a reptérre, hogy elinduljuk haza.

Malajzia, 2020-ban jövünk!

ELSŐ RÉSZ MEGTEKINTÉSE

MÁSODIK RÉSZ MEGTEKINTÉSE

További bejegyzések

Köszöntjük oldalunkon!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és vegye igénybe 50 EURÓS KEDVEZMÉNYünket, melyet első hajóbérléséből biztosítunk. Kérjen személyre szabott ajánlatot, vagy válogasson akciós ajánlataink közül.

Az adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam, megértettem és elfogadom.
Hozzájárulok, hogy e-mailben (eDM), a Prima Yacht Kft. megkeressen ajánlataival.
Kapcsolat
Kapcsolatfelvétel tárgya: