Mint minden évben, így idén sem tétlenkedtek a legnagyobb hajógyártó cégek. Aki szereti a hajókat, a vízi sportokat annak mindenképpen érdemes ellátogatnia Düsseldorfba 2019 januárjában, ahol az év hajója díjat is átadják majd több kategóriában is. A horvát flották is bővítik palettáikat, így jópár 2019-es gyártású hajóból lehet majd választani. Hangsúlyozzuk, hogy alapvetően a kiállítási darabokból szemezgetünk, amik mindig sokkal több extrával és felszereltséggel bírnak, mint amivel majd a charterben találkozhatunk, de alapvető tulajdonságait tekintve nem változnak. Lássuk hát:
SUN ODYSSEY 410 A cannes-i fesztiválon mutatták be szeptemberben ezt a charter változatban majd 3 kabinnal futó hajót. Erős hajótest, tökéletes és kényelmes hajózást ígérnek, rendkívüli fedélzeti kényelemmel. Ami fontos lehet, hogy fedélzetét akadálymentesítették, könnyedén körbe lehet sétálni a hajó oldalán, ez különösen fontos lehet amikor a mooringot szeretnénk felvenni. Ahogy az összes 8. generációs Sun Odyssey hajónál, ennél a vitorlásnál is a boom lejjebb helyezkedik el, megkönnyítve a hozzáférést a vitorlákhoz és az újítással lehetővé vált a nagyobb vitorlafelület kialakítása is. A szalonban meglepően sok férőhelyet találunk, kinyitva az asztalt kényelmesen körbeülhető, az esztétika és a kényelem nagy hangsúlyt kapott. Hajóbérlés szempontjából kitűnő választás lehet kisebb baráti társaságoknak, vagy akár egy 2-3 gyermekes családnak!
További információk: https://www.jeanneau.com/en/boats/2-sun-odyssey/629-sun-odyssey-410
SUN ODYSSEY 490 Philippe Briand és Jean-Marc Piaton dizájnerek által tervezett Sun Odyssey 490 a modern stílus és a harmónia ötvözete, jellegében megőrizve a Sun Odysses sorozat 27 éves múltját. Ez a 49 láb hosszú vitorlás forradalmasítja a hajózást: kategóriájában egyedülállóan biztosítja a fedélzeten való közlekedést teljesen akadálymentesen, ami lássuk be egy ekkora hajónál kiváltképp jól jön. Talán charteben egy kicsit várni kell erre a felszereltségre, de a Jeanneau és a Harken együttműködéséből 2015-ben született AST rendszerrel rendelhető a hajó. A kormányállásnál elhelyezett műszer segítségével a vitorlákat közvetlenül lehet ki- majd betekerni az elektromos csörlők vezérlésével. Természetesen a vitorlázási ismeretek ugyanúgy szükségesek, csupán megkönnyíti a kötelek manuális húzását, ami egyre több hajóbérlő szempontja. A rendszer működéséről itt tekinthet meg videót: https://www.youtube.com/watch?v=i8qpUoFEHQE&t=100s
További információk a Sun Odyssey 490-ről: https://www.jeanneau.com/en/boats/2-sun-odyssey/111-sun-odyssey-490
HANSE 458 Tágas és elegáns belső tereket, innovatív és ötletes megoldásokat ígérnek ennél a hajónál. Ami elsőre szembetűnő, hogy a deck letisztult, sok fekvő hellyel rendelkezik, és viszonylag egyszerűen körbe sétálható. Ülőhely kint is és benti sok van, de talán az asztal méreteket, tekintve, hogy charter változatban 8-10 főnek kell majd elegendő helyet biztosítania, kicsire szabták. Teljesítményét a fantasztikus sebességgel és stabilitással jellemzik, de természetesen erről érdemes személyesen meggyőződni. 2017/2018-ban viszonylag sok Hanse lepte el a horvát charter piacot, hajóbérlőink körében is népszerű hajó, designt tekintve szinte egyöntetűen pozitívak a visszajelzések, vitorlázást tekintve azonban már megoszlanak. Amit valóban ötletesnek találunk az a cockpiten lévő ,,kis" konyha BBQ állással.
További információk: https://www.hanseyachts.co.uk/yachts/hanse-458
Következő blog bejegyzésünkbe további hajókat mutatunk be!
Amennyiben ajánlatot szeretne kérni 2019-re, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.